Olaszfalu Nyugat-Magyarországon, a Közép-dunántúli régióban, azon belül Veszprém megyében, a Bakony hegységben a 82. számú főútvonal mentén fekszik.
Veszprém városától 20 km-re, a szomszéd megye központjától, Győrtől 60 km távolságra van. A Balatontól 35 km-re, míg Budapesttől 120 km-re található.
A Veszprém-Zirc közötti főútvonalon közvetlenül Zirc előtt rövid bekötő út vezet a faluba. Zirctől a "Bakony fővárosától" való távolsága mindössze 3 km.
A táj jellege karsztos hegyvidék. A község átlag 400 m-es magasságban fekszik. Olaszfalut szép fekvése és a Bakony szívében való elhelyezkedése miatt gyakran keresik fel a kirándulók.
A turisztikai szempontból nevezetes Zirc, Bakonybél, Csesznek a községből könnyen megközelíthető.
Olaszfalu éghajlata meglehetősen változatos. A Bakony magashegyei útjában állnak az északnyugatról érkező hűvös és párás szeleknek, és azokat fölemelkedésre kényszerítik. A magasban lehűlt levegő bő csapadékkal árasztja el az egész Bakony területét. Ebből következik, hogy nyáron több az eső és hűvösebb van, mint más vidéken.
A lenyelt víz a hegység lába felé húzódik, és ott bővizű karsztos forrásokban tör a felszínre.
A község belterülete 111 ha-t, külterülete 5003 ha-t foglal magában.
Irtásföldjein szántók, legelők, rétek találhatók. Talaja hegylábi hordalék, agyagos üledék, s részben mezőségi.
A község őskoráról keveset tudunk. A kőkorszakból kőeszközök, a római korból ezüstpénzek, vaslándzsák maradtak fent.
A honfoglalás idején a mai községtől délkeletre lévő Köveskút környékén falu állt, amely a török korig folyamatosan lakott maradt. Eredeti lakói szlávok voltak.
Olaszfalu Árpád-kori alapítású község. A falu nevének eredete: III. Béla király 1182-ben Franciaországból cisztercita szerzeteseket telepített Zircre, akinek két jobbágyfalut adományozott, Sault (a mai Sólyt) és egy másik ismeretlen nevű falut (ez lehetett a mai község határában lévő Kőkút és ennek környéke). A szerzetesekkel francia (vallon) kőfaragók és más mesteremberek is jöttek.
Mivel a délszlávok (a Kőkút eredeti lakói) nyelvében a francia "vlaszi", ebből a vallonok telepe Ulaszi, majd Olaszi és végül Olaszfalu lett. Első írásos emlékünk 1488-ból származik, amelyben a falut "Olaszfalwa-nak" írták.
A szlávok és a vallonok is idővel elmagyarosodtak, beolvadtak az itt letelepedett honfoglalók utódai közé.
A török hódoltság alatt a falu teljesen elpusztult, az elnéptelenedett területre svábokat, frankokat, burgundiaiakat és morvákat telepítettek.
1720-1750 táján Sziléziából, Vesztfáliából és Passau környékéről jöttek telepesek, akiknek a vadont lépésről-lépésre újra meg kellett hódítaniuk.
A zirci apátság az itt élt református lakosságot választás elé állította: vagy katolizálnak, vagy pedig elköltöznek. Akik nem tértek át a katolikus vallásra, azoknak el kellett költözni. Egy részük Dudarra illetve Litérre ment, ennek következtében Litér újratelepítésére 1732-ben került sor. Az itt maradtak pedig áttértek, s beolvadtak a nagyobb számú, német ajkú lakosságba. Az I. világháború után 1918-ban a családok több mint 80 %-a németajkú volt.
A betelepült lakosság megélhetési forrása kezdetben az erdő volt: faeszközöket készítettek, szenet égettek, majd az irtásföldeken földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak. Kertgazdálkodásukban a gyümölcs-, és káposztatermelés volt jelentős. Ez utóbbi nemcsak a kedvező éghajlat- és talajviszonyok, hanem a német táplálkozási szokások miatt kapott nagy szerepet. A megnövekedett lakosság igényelte a helyi iparosság jelenlétét, megjelentek a faluban a kézművesek. A patakok vizét már a török kor előtt hasznosították. Az első erre vonatkozó adat 1421-ből való, amiből kiderült, hogy a falu határában halastavakat hoztak létre. E tavak gátjait is felhasználták az 1720-1787 közötti újjáépítéskor: 11 malom, illetve halastó-gátat építettek az apátsági birtokon. Az 1857-es kataszter összeírásakor a faluban két nagybirtokos és 174 kisbirtokos gazdálkodott hatezer hold területen. A növénytermesztés mellett jelentős volt a szarvasmarha, a sertés és a juh tartása, ez utóbbi az uradalmi gazdaságokban.
Olaszfalu történelmét a II. világháború idején egy tragikus esemény pecsételte meg, melynek Mozsgai József Fájdalmas Péntek című könyvével állított
emléket.
1945-ben Olaszfalut már március 22-én este 9 óra tájban elfoglalták a Felsőpere felől előretörő szovjet alakulatok. A falu kihaltnak tűnt, mivel a lakosok az
óvóhelyeken próbálták átvészelni a front átvonulását.
A harc egész éjszaka és másnap is folytatódott. A községben megjelenő szovjetek március 23-án pénteken sok helyen belelőttek a házakba,
azok kigyulladtak. Az emberek pincékbe, padlásokra bújtak, hogy megmenekülhessenek.
1945. március 23-án nagy pénteken szörnyű mészárlást végeztek a polgári lakosság, különösen az ifjúság körében. Ekkor 32 ártatlan fiatal esett áldozatul. A halottakat azonban közös sírba téve csak vasárnap merték eltemetni. Egyházi beszentelésüket április 8-án végezték. A szörnyű mészárlás okait nem ismerjük.
